A jobboldal újra egykulcsos adót szeretne (Ujszo)

Ujszo uverejnil 18.2.2016 článok o voľebných programoch jednotlivých strán s komentárom Martina Vlachynského

A jobboldal újra egykulcsos adót szeretne (Ujszo)

A jobboldali pártok idei választási programjának is az egykulcsos adórendszerhez való visszatérés és a lehető legalacsonyabb adókulcs az egyik legfontosabb eleme. Ez azonban nem jelent automatikus gyógyírt a munkavállalók gondjaira, ráadásul főként azoknak kedvezne, akiknek, illetve amelyeknek nagyobb a bevételük.

A jobboldali pártok közül a Híd már korábban jelezte, hogy támogatja a visszatérést a 19%-os, egykulcsos adórendszerhez, és ha kedvezően alakulnak az államháztartás adatai, az adó mértékének további fokozatos csökkentését. A KDH fokozatosan 18 százalékra csökkentené az adókulcsot, az SaS pedig ezt az első körben 19, 2019-ig pedig 15 százalékra faragná le. Az említett pártok elsősorban a vállalkozói környezet javítására fókuszálnak, amiért hajlandók lennének akár a munkavállalók jelenlegi jogainak a csorbítására is. „Az állami politikának az lenne a feladata, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtse meg a vállalkozóknak. Szabad kezet kell adni a munkáltatóknak. A munka törvénykönyvében korlátozni kell a szakszervezeti privilégiumokat, meg kell szüntetni a felmondási idő és a végkielégítés egyidejűségét” – áll például a Híd gazdasági programjában.

Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy az INESS gazdaságkutató intézet legutóbbi felmérése, amely a választási programokat elsősorban a vállalkozók szemszögéből vizsgálta, a mérvadó pártok közül épp az SaS, a KDH és a Híd programját találta a legjobbnak. Martin Vlachynský, az INESS elemzője szerint a pártokat nullától tízig terjedő skálán pontozták, attól függően, hogy a programjukban milyen mértékben veszik figyelembe a vállalkozók érdekeit. Az élen a liberális SaS végzett 8,5 ponttal, amit a nagyobb pártok közül a KDH és a Híd követ, mindkettő 7,5 ponttal. Az MKP az INESS-től csak 2 pontot kapott, amihez az is hozzájárulhatott, hogy a párt nyíltan kijelenti: gazdasági programja összeállításánál a vállalkozók mellett a fizetésből élők, a gyermekeket nevelő családok és a nyugdíjasok igényeit is figyelembe vette, a magasan nyereséges üzleti tevékenységekre pedig ágazati különadókat vetne ki.
Mit szól a választási programokhoz a másik fél, vagyis a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei?

„A politikai pártok a választási kampányban ádáz versenybe kezdtek, hogy ki csökkentené nagyobb mértékben az adókat, elhitetve az emberekkel, hogy ez a munkavállalók számára is paradicsomi állapotokat hozna” – nyilatkozta Emil Machyna, a Kovo szakszervezet elnöke, aki szerint azonban az egyszerű alkalmazottak problémáira csak az adócsökkentés nem jelent abszolút gyógyírt, a fizetésüket kellene megemelni. Machyna szerint az állam bevételeit a társasági adókulcs emelésével lehetne pótolni. (vlv)

Ujszo, 18.2.2016

INESS is an independent, non-governmental and non-political civic association. All of our activities are financed by grants, 2% tax allocation, own activities and donations from individuals and legal entities. Thus, our operation, scope and quality of outputs, largely depends on your generosity.
Our
awards
Zlatý klinec Nadácia Orange Templeton Freedom Award Dorian & Antony Fisher Venture Grants Golden Umbrella Think Tanks Awards