Svoje očakávania pre rok 2010 pre Új Szó dňa 1.1.
2010 predstavil medzi inými aj Juraj Karpiš z INESS.
Iveta Radičová, az
SDKÚ alelnöke:
2010-ben eddig a legfontosabb feladat számomra az, hogy a
tavaszi parlamenti választások előtt elkészítsem az SDKÚ szociális programját.
Azt, hogy indulok-e a parlamenti választásokon, és hogy milyen helyen
szerepelek majd a választási listán, elsősorban az fogja befolyásolni, hogyan
fogadják majd a programomat, mennyire leszek sikeres vele. A választási évben
egyébként mindig akadnak olyan intézkedések, amelyek legalább a lakosság egy részének
megkönnyítik az életét. Rendkívül fontos, milyen lépéseket foganatosít majd az
új kormány.
Juraj Karpiš, az
INESS gazdaságkutató intézet elemzője:
Úgy tűnik, az európai államok gazdaságai mintha kezdenének
felépülni a válságból. Mindez viszont azoknak az intézkedéseknek köszönhető,
amelyeket a közpénzekből fizettek ki. Az egyes kormányok emiatt még jobban
eladósodtak, ezért ez a pozitív fejlődés 2010-ben szerintem nem lesz hosszú
távú. A munkanélküliség csökkenése sem lesz tartós, attól tartok, 2010 sem lesz
a gazdasági fellendülés éve.
Bugár Béla, a Híd
elnöke:
Az első félévtől nem várhatunk sokat, hiszen választások
lesznek, nemcsak nálunk, hanem Magyarországon is. Attól tartok, hogy a
nacionalista szlovák pártok a magyar választásokat is felhasználják majd a
szlovákiai kampányukban. Sajnos, tehát nem számíthatunk arra, hogy az év
nyugodt légkörben indul majd. A vokscsata után az lesz a fontos, hogy milyen
kormány alakul a választási eredmények függvényében. A Hídnak, mint új pártnak
az a célja, hogy minél jobb eredménnyel kerüljön be a parlamentbe.
Grendel Lajos,
Kossuth-díjas író:
A jövővel kapcsolatban már nincsenek nagy igényeim, talán
az, hogy mindenki egészséges legyen a szeretteim közül, és nagyobb baj nélkül
túléljük ezt az évet is. A társadalomban sajnos most sem várok nagy
változásokat, legalábbis jelenleg nem úgy néz ki. Nem tudom, hogy minek, miféle
társadalmi földrengésnek kellene történnie ahhoz, hogy a mai állapotok
megváltozzanak.
Komzsik Attila, a
nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Karának dékánja:
A 2010-es évtől azt várom, hogy végre megvalósul a kar
ráépítése, az egyetem várhatóan sikeresen befejezi az akkreditációs folyamatot
– úgy, hogy megkapja az egyetemi státuszt. Az új évben reményeink szerint
bővíteni tudjuk a magyar nyelvű képzési kínálatunkat, olyan szakembereket
szeretnénk Nyitrára csalogatni, akik emelni tudnák a képzés színvonalát.
Grigorij Mesežnikov
politológus:
Idén választás lesz. Három lehetséges forgatókönyvet látok.
Az egyik az, hogy a jelenlegi kormánykoalíció folytatja minimális változásokkal
– ez esetben nem várhatóak nagyobb változások, a következő évek ismét
problematikusak lesznek. A második lehetőség arról szól, hogy a Smer – amely
feltehetőleg megnyeri a választásokat – egy vagy két jelenlegi ellenzéki
párttal köt koalíciót. Ebben az esetben kisebb korrekciókra lehet számítani, de
nagyobb, lényegi változás aligha lesz. A harmadik eshetőség néz ki a
legvalószínűtlenebbnek, de ezzel is számolni kell. Ez esetben az ellenzéki
pártok alakítanának kormányt, ez pedig radikális változásokat eredményezne.
Csáky Pál, az MKP
elnöke:
2010-ben irányváltásra és kormányváltásra van szüksége
Szlovákiának. Három nagy akadály vár bennünket az elkövetkezendő másfél évben:
a parlamenti választások, a helyhatósági választások és a 2011-ben esedékes
népszámlálás. Jó lenne, ha mind a hármat jó kondícióban tudnánk abszolválni.
Debnár Klára, az STV
magyar adásának főszerkesztője:
Az új évtől leginkább az intézmény anyagi konszolidációját
várom, és persze sok munkát, hiszen 2010 júniusában parlamenti választások
lesznek Szlovákiában. A magyar adás műsorideje nem fog változni, ezt a
televízió anyagi helyzete nem teszi lehetővé. Hétfőtől péntekig hét percben
Hírek, hetente egyszer 26 percben Magazin lesz és a Terítéken c. műsornak 15
kiadását tervezzük.
Zászlós Gábor, a
TriGranit szlovákiai elnöke:
A sajtóban már napvilágot látott, hogy nagy társaságunk egy
nagy projekttel készül a 2010-es évben (a Pozsony határában tervezett
Metropolis), ez rányomja bélyegét a munkánkra és a kedélyállapotunkra is.
Előmelegített motorokkal várjuk ezt az évet, január elején indítjuk a projekt
hivatalos hatósági engedélyeztetését. Maximálisan erre fogunk koncentrálni.
Reményeim szerint 2010-ben többen találnak munkát, többen tudják biztosítani a
kenyeret a családnak, és az a sok fiatal, aki első hullámban érkezik most haza
nyugatról (Írországból vagy Nagy-Britanniából), remélhetőleg helytáll azokkal a
tapasztalatokkal, melyekre ott szert tett. Reményeink szerint amennyiben
Európában elindul az élénkülés, nálunk is nőni fog a gazdaság. Optimistábban
tekintek az új év elé.
Németh Ilona
Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi docens:
Ettől az évtől azt várom, hogy a politikai és társadalmi
környezet nyugodtabb és inspiratívabb legyen, valamint, hogy az általános
gazdasági válság miatti szorítás és szorongás – amit szerintem mindannyian
megéreztünk – enyhüljön.
Tóth Tibor, a
Komáromi Jókai Színház igazgatója:
Hogy mit hoz a 2010-es év? Már publicitást kapott, hogy 41
százalékkal megkurtították a működésre szánt költségvetésünket. Ezt
valószínűleg megérzi a színház. Vagy perszonális, szervezési szinten, vagy az
előadások, vagy a bemutatók számában lesz érzékelhető. Most dolgozunk ki egy
megszorítóintézkedés-tervezetet. Mindenképpen megpróbálunk alkalmazkodni a
helyzethez, mert tenni ellene nagyon nehéz, ezt a költségvetést formálni nem
nagyon lehet. Egy dolgot tartok nagyon fontosnak: hogy a megkurtított
költségvetés a színház szakmai színvonalán ne legyen érezhető. Tehát a
közönség, amennyire lehet, ne érezze meg ezt a hatalmas pénzügyi megvonást.
Valószínűleg ennek rengeteg fájó következménye lesz, de mindenképpen
megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy minél kevésbé legyen érzékelhető.
Novota János, a DAC
kapusa:
Az új évre elsősorban egészséget kívánok, és hogy jobban
szerepeljen a csapat. Szeretnénk bekerülni a kupadöntőbe, s ha lehet, meg is
nyerni, ezzel kivívni az európai kupaszereplés jogát. A bajnokságban is
javítani akarunk, legalább a 6. helyen szeretnénk végezni. Remélem, hogy egyre
több ember fog járni a DAC-stadionba, s a meccsek után elégedetten távoznak
majd. (msz, lpj, me, bt)



