Juraj Karpiš a Radovan Ďurana z INESS komentovali
pre Új Szó dňa 13.10. 2009 výskyt nelegálneho zamestnávania na Slovensku. Ako
jedny z prekážok pri zamestnávaní identifikovali vysoké odvodové zaťaženie
práce a rastúcu minimálnu mzdu.
Pozsony. Enyhén emelkedett az illegális munkavállalók száma,
ám szakemberek szerint nem beszélhetünk radikális növekedésről. A Nemzeti
Munkafelügyeleti Hivatal adatai szerint ugyan a feketemunkát végzők száma az
idén az első félévben egyötöddel magasabb volt, mint tavaly ugyanebben az
időszakban, de ez nem kirívóan magas növekedés.
A hivatal 555 illegálisan dolgozó személyt „leplezett le” az
ellenőrzések során, azonban csaknem kétszer annyi ellenőrzést végeztek –
mintegy hatezret –, mint egy évvel ezelőtt.
A munkahivatalok 384 feketemunkásra „bukkantak.”
Számszerűleg tehát több a feketemunkás, mint egy évvel ezelőtt, de ez nem
jelent kiugró növekedést. Jozef Mihál, a Szabadság és Szolidaritás pártjának
(SaS) alelnöke viszont azt feltételezi, több a feketén munkát vállaló, mint
ahogy azt a hivatalos statisztikai adatok mutatják. „A munkáltatók megtanulták,
hogyan kell elkerülni azt, hogy a felügyelet leleplezze a feketemunkát. Jobban
el tudják rejteni. Akár hamis iparengedély, szerződés, részmunkaidőről szóló
szerződés mögé” – véli Mihál.
Az emelkedés oka egyrészt tehát a szigorúbb ellenőrzésekben,
másrészt a gazdasági válság okozta helyzetben keresendő. Juraj Karpiš, az INESS
gazdaságkutató intézet munkatársa szerint feketemunka azért is létezik, mert
túl magas a minimálbér, és túl magasak a munkáltatókra és a munkavállalókra
háruló terhek. „A munkáltató, ha legálisan alkalmazza a munkavállalót, fizetnie
kell utána a járulékokat, elbocsátás esetén végkielégítést kell fizetnie. S
mivel a gazdasági válság idején nem lehet biztos abban, hogy lesznek
megrendelései, ezért szívesebben vesz fel olyanokat, akik hajlandók feketén,
azaz munkaszerződés nélkül dolgozni, akik után nem kell járulékokat fizetni,
akiket bármikor el lehet bocsátani, nem kell végkielégítést fizetni számukra” –
mondta lapunknak Karpiš.
Robert Fico miniszterelnök néhány napja azt jelezte, hogy a
kormány csak akkor tárgyal majd a munkanélküli segély folyósításának
meghosszabbításáról, ha „rend lesz a feketemunka körül”, vagyis szerinte jövő
év januárjában-februárjában. Juraj Karpiš szerint egyelőre nem ismertek a
kormánynak a feketemunka csökkentésére irányuló elképzelései. Azonban addig,
amíg a munkapiac túl szigorú feltételeket diktál, nem fog csökkenni, legalábbis
nem észrevehető mértékben, az illegálisan munkát vállalók száma. „Minél
szigorúbb a munkatörvénykönyv, annál több a lehetőség a feketemunkára” – véli a
gazdasági szakember. Mivel a munkanélküliségi arány emelkedik, szabad munkahely
alig van, így a több hónapja állás nélkül lévő személy jobb híján kénytelen
feketén dolgozni, vállalva annak minden kockázatát. Így ugyanis anyagi
szempontból általában még mindig jobban jár, mint ha szociális segélyből élne.
Az év első felében a kereskedelemben dolgoztak a legtöbben
illegálisan – a Munkafelügyeleti Hivatal 122 ilyen személyre bukkant az
ellenőrzések során. 90 személyt lepleztek le az építőiparban, az ipari
termesében 82-t, a szolgáltatási szférában szintén ennyit.
Szigorú
büntetések
Nagy kockázatot vállal az a munkaadó, aki feketén,
azaz bármiféle munkaszerződés nélkül alkalmaz dolgozókat. A büntetése elérheti
akár a 33 193 eurót is (1 millió korona). Büntetést kaphat az alkalmazott is,
aki feketén dolgozik- 66,39 eurótól (2000 korona) egészen 663, 88 euróig (20
ezer korona).
Az illegális munkának megvan a maga előnye, de sokkal több a
hátránya. Előnyei közé tartozik, hogy a munkaadónak a béren kívül nincs kiadása
a munkavállalóval kapcsolatban, hiszen nem fizeti utána a kötelező
biztosításokat. A munkavállaló mellékes jövedelemhez jut, nem fizet adót, a
munkaviszony pedig bármikor felbontható.
Ám sokkal több a kockázata, hátránya: a munkavállaló
semmilyen szociális juttatásra nem jogosult – nincs joga táppénzre, étkezési
hozzájárulásra, baleset esetén kártérítésre stb. A munkaadó bármikor kiadhatja
az útját, bármiféle indoklás és végkielégítés nélkül. Bármikor csökkentheti a
bérét. Az illegálisan dolgozónak nincs semmilyen jogi háttere és alapja a
védekezésre. Mivel munkaadója nem fizeti utána a kötelező járulékokat, így a
nyugdíjbiztosítást sem, a feketemunkával töltött időszak – évekről is szó lehet
– lényegében a majdani nyugdíj szempontjából elveszik. Ugyanígy nem jogosult
például a munkanélküli segélyre sem, ha elveszíti a munkáját, hiszen munkaadója
nem fizette utána a munkanélküli hozzájárulást a Szociális Biztosítóba.
Európában
másutt sem jobb a helyzet
Szlovákia a 12. azon a listán, amelyet az
Eurobarometer készített a feketemunkáról az Európai Unió 27 tagországában. Az
átlagot tekintve az uniós állampolgárok öt százaléka vallotta azt, hogy az
elmúlt egy évben dolgozott illegálisan, Szlovákiában a megkérdezettek hat
százaléka ismerte be az illegális munkavégzést.
A felmérés készítői az Európai Unió egészére kiterjedő
vizsgálódás során több mint 26 ezer állampolgárt faggattak a feketemunkáról. A
felmérésből az derült ki, hogy az EU 392,9 millió lakosából 19,7 millióan
dolgoztak bevallottan illegálisan az elmúlt egy évben. Az első helyen Dánia áll
18 százalékkal, a második Lettország 15, a harmadik Hollandia 13 százalékkal.
Szlovákia a 12. helyen áll, 6 százalékkal. Magyarország hét százalékkal szintén
a középmezőnybe került, Csehországgal, Ausztriával, és Litvániával, ezekben az
országokban szintén hét százaléknyian vallották be, hogy végeztek illegális
munkát. A lista végén Portugália, Nagy-Britannia, Málta és Ciprus áll, sorrendben
3, 2-2 és 1 százalékkal, ezekben az országokban dolgoznak tehát a legkevesebben
engedély nélkül. Annak, hogy a várakozásokkal ellentétben nem az új
tagországokban, hanem a régiekben rosszabbak a kimutatott eredmények, az
elemzők szerint leginkább maga az érzékeny téma az oka.
Radovan Ďurana, az INESS gazdaság- és szociálpolitikai
intézet munkatársa szerint az ilyen felmérések sosem a teljes realitást
mutatják, hisz nyilvánvalóan sokan vannak, akik épp a téma kényessége miatt nem
vallják be, hogy végeztek már illegális munkát. Feketemunkának számít minden,
amit engedély és szerződés nélkül végeznek, s nem fizetnek belőle adót. A
leggyakoribb illegális munkák közé tartozik Közép- és Kelet-Európában a
gyermekfelügyelet, Nyugat-Európában a kisegítő munka az építőiparban. Gyakori
az illegális kisiparosmunka, amely után nem állítanak ki számlát, leginkább a
fodrászmunka tartozik ide. Külön „válfaja“ a feketemunkának az, amikor a
munkaadó a bér csak egy részét fizeti ki hivatalosan, a többit „zsebbe“, illegálisan.
Ez a jelenség a felmérés szerint Romániában a leggyakoribb.
A felmérés rámutat, az illegálisan dolgozók legnagyobbrészt
a munkanélküliek köréből kerülnek ki. További jelentős csoportot képzenek az
illegális munkavállalók között az egyéni vállalkozók és a bevándorlók. A
felmérés szerint az illegálisan munkát vállalók átlagosan 16,6 eurót keresnek
óránként, de a férfiak és nők fizetsége között lényegesen nagyobb az eltérés,
mint a legálisan foglalkoztatottak körében: a feketén dolgozó férfiak 19 eurót,
a nők 12 eurót keresnek. Ez nagyjából 30 százalék különbség, a legális
munkavégzésnél ez általában 15 százalék.
Feketemunka,
feketepiac
A feketemunka a feketepiacot is maga után vonja. Arra
a kérdésre, hogy az elmúlt egy évben vásároltak-e tudatosan olyan terméket vagy
vettek-e igénybe olyan szolgáltatást, amely egyértelműen illegális munkából
származik, Szlovákiában a megkérdezettek 15 százaléka felelt igennel. Itt is
Dánia vezet; 27 százalékkal, az uniós átlag pedig 11 százalék. A feketemunka
társadalmi megítélése ugyan negatív, azonban elemzők szerint maga a jelenség
nem egyértelműen negatív. „A munka, mint olyan, sosem elítélendő, hiszen
értéket teremt. A feketemunka az, amely nem nyilvántartott, nem fizetnek belőle
adót és járulékokat. Ez a fajta munka azoknak hoz hasznot, akik ezt végzik, s
akik ezt a munkát úgymond megveszik, vagyis a munkaadóknak. Ezen a síkon csak
az állam veszít. Azonban ott kellene a legkevesebb feketemunkának előfordulnia,
ahol alacsony az adóteher, és rugalmas a munkapiac“ – fejtette ki lapunknak
Radovan Ďurana. (sán, hn, akt.)



