Juraj Karpiš z INESS bol jedným z respondentov
denníka Új Szó hodnotiacich rok 2009. Denník anketu zverejnil dňa 1.1. 2010.
Grigorij Mesežnikov politológus:
A hazai közéletet nézve elég komplikált évet zártunk. A
demokrácia minőségének romlása volt a fő trendje, ez az ellenzék javaslatainak
elutasításában, a korrupció és klientelizmus növekedésében, a kisebbségi jogok
betartásának romlásában – itt főként a magyar kisebbségre gondolok – öltött
testet. Ebből a szempontból tehát a 2009-es év nem mondható jónak. Másrészt
viszont Szlovákia a posztszocialista országok közül a legintegráltabb uniós
állammá vált azzal, hogy idén sikerült bevezetnie az eurót. Ez természetesen
nemcsak a mostani, hanem az előző kormányok tevékenységének is köszönhető.
Csáky Pál, az MKP elnöke:
2009 számomra és az MKP számára is hektikus év volt. Sok
mindent letisztázott bennünk és körülöttünk. Sajnálom, hogy néhány volt
kollégánk úgy döntött, hogy egyéni érdekeik fontosabbak, mint a közösségi
érdek, és elhagytak bennünket. Sajnálom, hogy a kormány olyan rövidlátó
kisebbségpolitikát folytatott, hogy jogainkért kellett küzdenünk. Meg kellett mutatnunk,
hogy a mi életképességünk nem csökkent – itt elsősorban a szeptember elsejei
dunaszerdahelyi találkozóra gondolok.
Bugár Béla, a Híd elnöke:
Az MKP nem tudta megőrizni egységét, létrejött a Híd, ennek
következtében jelentősen csökkent az MKP támogatottsága, és jelenleg mindkét
párt 5-6 százalék között mozog. A kormánykoalíció nem tudta kezelni a válságot,
ezt bizonyítja az is, több mint 150 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Ezen
felül a koalíció egyik botrányból a másikba bukdácsolt. Nem szabad arról sem
megfeledkezni, hogy folyamatosan előhúzták a magyar kártyát, amire jó példa az
államnyelvtörvény módosítása.
Iveta Radičová, az SDKÚ alelnöke:
2009-ben lényegesen több rossz, mint jó hírrel kellett szembesülnünk. A
kormány egyetlen lépése sem volt eredményes, nem sikerült stabilizálni az
ország gazdasági helyzetét. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az idei év a
választások éve volt: önkormányzati, európai parlamenti és államfőválasztás is
volt. Az első két választáson minden parlamenti párt csődöt mondott, mert nem
sikerült meggyőzni az embereket arról, hogy elmenjenek voksolni. Az alacsony
részvétel minden politikus felelőssége. Engem leginkább az elnökválasztás
érintett. Ennek kapcsán elmondhatom, hogy a világ talán legboldogobb milliomosa
vagyok. Nem pénzre, hanem a szavazatok számára gondolok. Ez a pillanat számomra
feledhetetlen élmény maradt, s meggyőződtem, hogy a tisztességnek és a
becsületességnek van esélye a politikában. Vereség volt ugyan ez a választás,
de az én szemszögemből sikeres vereség.
Juraj Karpiš, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője:
2009 kétségkívül a
világgazdasági válság éve volt, amelynek hatásai Szlovákiát sem kerülték el.
Holott év elején a politikusok és elemzők egy része állította, hogy az országot
nem sújtja majd annyira a válság, ennek ellenkezője történt. A gazdaság
lelassult, rohamosan nőtt a munkanélküliség, az állam minderre helytelenül
reagált, a kiadásokat nem igazította a csökkenő adóbevételekhez. Idén mindenki
saját bőrén tapasztalhatta annak a válságnak a hatását, amelyről tavaly csak a
tévéből hallottak.
Grendel Lajos, író:
Befejeztem egy négyéves munkát, egy 20. századi
irodalomtörténet-félét, de a munka sokkal nehezebbnek bizonyult, mint amire
számítottam, amikor elvállaltam. Magam szempontjából ezt tartom az elmúlt év
legnagyobb eredményének. Társadalmi szempontból meglehetősen sötétnek látom az
évet, mert dacára azoknak a botrányoknak, melyek végigkísérték ebben az évben a
politikai és társadalmi életet, úgy néz ki, hogy ez a korrumpálódott és
többé-kevésbé nacionalista kormányzat bebetonozta magát, és sajnos úgy tűnik,
hogy nem is rövid időre.
Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi docens:
Nyomasztóan hatott rám a szlovák–magyar viszony romlása, az,
hogy a szlovák kormány megpróbálta fokozni a két ország közötti feszültséget,
és Magyarországon partnereket talált ehhez. A gazdasági válság pedig
nagymértékben érezhetővé vált a kultúrában is. Ami a szakmai évemet illeti, az
egyik legaktívabb időszakomat zártam, sok új munkát készítettem.
Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója:
A színházban két „időszámítás” van: a kalendáriumi év és a
színházi évad. Tehát a 2009-es kalendáriumi év már egyértelműen a
világgazdasági válság és ennek függvényeképpen a megszorítások jegyében telt.
Ezek a megszorítások ugyan a színház tekintetében még enyhébbek voltak, mint a
2010-es évben lesznek, ám bizonyos mértékig mégis rányomták a bélyegüket az
intézmény működésére. Úgy gondolom, szakmailag, művészileg eredményesnek
mondható a Komáromi Jókai Színház elmúlt éve. Sikeres előadásaink voltak, a
működésünk még nem érezte meg túlzottan a pénzügyi válságot. Nem csökkent sem a
nézőszámunk, sem az előadásaink, sem a bemutatóink száma, fesztiválokon is
eredményesen szerepeltünk, úgyhogy én sikeresnek könyvelem el a 2009-es
esztendőt. Magánéleti szinten, úgy gondolom, rendben vannak a dolgaim.
Komzsík Attila, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem
magyar karának dékánja:
Családi szempontból sikeres, boldog év áll mögöttem,
megszületett második kisfiunk is. Ami pedig az általam vezetett Közép-európai
Kar évét illeti: 2009-ben véget ért a komplex akkreditáció, amely számunkra
sikeresen fejeződött be, sajnos a ráépítés még mindig a jövőre vár.
Debnár Klára, az STV magyar adásának főszerkesztője:
Köztudott, hogy a közszolgálati televízió nehéz évet zár,
költségvetése nagyon feszes volt, a magyar adás helyzete sem volt egyszerű. A
létszámcsökkentés ellenére is igyekeztünk napra készen tájékoztatni, mi
történik a régiókban. Nagyon sok visszajelzést kaptunk, a nézők főleg a napi
hírösszefoglaló új műsoridejét értékelték pozitívan. Szeptembertől a magyar
nyelvű híreket ismét főműsoridőben, az esti Híradó után közvetítjük. A
legnagyobb eredménynek talán a Nyitott Társadalomért Alapítvány újságírói díját
tartom. A Legjobb beszélgetés az elektronikus médiában kategóriában fődíját
kapott a Terítéken vitaműsor az Előítéletek és sztereotípiák a szlovák–magyar
kapcsolatokban című kiadása.
Novota János, a DAC kapusa:
Az év első fele nem a legjobban alakult. A csapatnak nem
sikerült a tavaszi szezon, én pedig tüdőgyulladást kaptam, kórházba kerültem,
több hónapot ki kellett hagynom. A második félév már jobb volt: az őszi
szezonban minden meccset végigvédtem, s bár a csapatnak voltak gyengébb meccsei
is, bejutottunk a Szlovák Kupa elődöntőjébe.
Zászlós Gábor, a TriGranit szlovákiai elnöke:
A 2009-es év minden nehézsége a mi társaságunkat is
negatívan érintette. Ésszerűsíteni kellett, vissza kellett fogni néhány nagyobb
ívű beruházást, ami azzal a fájdalmas aktussal is járt, hogy a cég néhány
alkalmazottjától meg kellett válnunk az elmúlt évben. Nem sorolható a könnyű
esztendők közé ez az év. Magasabb lett a munkanélküliség, a családok sok
esetben elvesztették szociális biztonságukat, de ezzel együtt azt gondolom,
hogy akik nagyon akarnak, megtalálták a módját annak, hogy átvészeljék ezt az
időszakot és reménnyel kezdjék a jövő évet. (msz, lpj, tb, me, bt )



